A hagyományoknak megfelelően június 1-től ismét kinyit az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrand. Már kint vannak a lépcsőlejárók, ott a mentőcsónak is. Már csak jó idő kell.
Vasárnap nyitnak a győri szabadstrandok, az Aranypart I. és az Aranypart II. – tájékozatott a Győr-Szol Zrt. Az előkészítő munkálatok részeként a cég munkatársai mindkét helyszínen – egyebek mellett – megmetszették a fákat, lenyírták a füvet, rendbe hozták az öltözőkabinokat. Ahol kellett, ott pótolták a hiányzó eszközöket és elvégezték a szándékos rongálásból adódó feladatokat. Az Aranypart I. és az Aranypart II. medrét átvizsgálták, hogy a fürdőzés a kijelölt területen belül továbbra is biztonságos legyen.
Az Aranypart II.-n helyére kerültek a lépcsőlejárók, és üzembe helyezték a kitakarított, újrafestett fürdőházat. Megtörtént a figyelmeztető táblák, a hulladékgyűjtő edények és a víz mélységét jelző bóják kihelyezése, valamint a helyszínre szállították az életmentéshez szükséges csónakot.
Az egészségügyi hatóság mintát vett a folyó és a holtág vizéből, a hatósági engedély megérkezett, a víz megfelelő minőségű, így vasárnap nyithatnak a szabadstrandok, ahol ettől kezdve 8 és 20 óra között mentőőr felügyeli a területet.
A házirendje a biztonság érdekében előírja, hogy a szabadstrandra tilos motorkerékpárral és gépkocsival behajtani, és kutyát bevinni. Nem szabad tüzet gyújtani és üveget a vízbe vinni. A fürdőzőkre és a napozókra nézve veszélyes lehet a vízparton hagyott horog, ezért a szabadstrandok területén a horgászás is tilos.
(Kép: Győr Szol Zrt.)