Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Véradók figyelem! Itt az újabb lehetőség segíteni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az önkéntes véradás gondolatára vannak, akik összerezzennek és vannak, akik szívesen mennek. Egy biztos, akár három ember életét mentheted meg vele. Az, hogy mik a véradás feltételei, menete és hogy hol lesz a következő lehetőség legközelebb arról cikkünkben olvashatsz.

 

Miért pont ez a nap?

„Június 14-én, Karl Landsteiner az AB0 vércsoport-rendszer felfedezőjének születésnapján ünnepeljük a Véradók Világnapját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) által 2004-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos, ellenőrzött vér fontosságára, egyben világszerte köszönetet mondjon az önzetlen segítőknek.” – tudtuk meg a Magyar Vöröskereszttől.
 

Mit érdemes tudni?

A rászoruló betegek gyógyításához és az életmentéshez nélkülözhetetlen a vér. Jelenleg semmi mással nem pótolható, nem tudjuk előállítani.

Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítanak elő: vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát. Azt fontos tudni, hogy a trombocita készítmény csak 5 napig használható fel, így szükséges a folyamatos utánpótlás véradókkal.

Mindenekelőtt, mik a feltételek?

Vért adhat az aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, illetve eléri az 50 kg-ot a súlya. Első véradónál pedig fontos az, hogy 60 év alatti legyen. Nők négyszer, férfiak pedig ötször adhatnak vért egy évben, viszont ezek az alkalmak között minimum 56 napnak el kell telnie. Arra érdemes még figyelni, hogy bizonyos gyógyszerek befolyásolhatják azt, hogy adhatunk e vért. Például vérhígítót szedők nem adhatnak vért, illetve 2-3 hete szedett fájdalomcsillapítót is fel kell tüntetni.

 

Hogyan kell felkészülni a véradásra?  

Mindenképp egyél a véradás előtt, valamint igyál bőséges folyadékot – semmiképp se legyen alkoholtartalmú! Mindenképp olyan ruhát vegyél fel, ami nem szorítja el a karodat. A legfontosabb pedig, hogy vigyél magaddal személyigazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát.

 

Mi a véradás menete?

1.      Igazolványokat elő, adategyeztetés.

2.      Kitöltöd az egészségügyi állapotra vonatkozó kérdőívet.

3.      Megszúrják az ujjadat, ami alapján megállapítják a vércsoportodat és a hemoglobin szintet. (A hemoglobint a vörösvértestek tartalmazzák, szerepe pedig a légzési gázok, elsősorban az oxigén szállítása.)

4.      Általános vizsgálaton állapotfelmérést végeznek, valamint átnézik a kérdőív és a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit. Aki valamilyen gyógyszert szed, vagy szedett az tájékoztassa mindenképp az orvost!

5.      Ez után már csak a vérvétel maradt hátra, , ahol 450 (+/- 45ml) vért vesznek le, 5-12 perc alatt.

 

Véradás után

Érdemes 5-10 percet pihenni és a karodon leszorítani a vérvétel helyét. A nyomókötést legalább 4 órán át tartsd a kezeden, illetve igyál sok folyadékot. Ha gyengének érzed magad, akkor feküdj le, pihenj, míg jobban nem érzed magad.

Arra érdemes figyelni, hogy a véradás napján ne végezz veszélyes, megerőltető munkát és kerüld a sportolást is.
 

Hány embert menthetsz meg?

„Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítunk elő: vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát.
Ezeket a készítményeket akár három különböző beteg is megkaphatja. Innen ered a jól ismert szlogen: Adj vért és ments meg három életet!” –emelte ki a Magyar Vöröskereszt.

 

Hol lehet vért adni?

Te is segíthetsz most, hiszen ma (2021.06.14. kedd) a Magyar Vöröskereszt Győrszentivánon a Déryné út 50. szám alatt – Kossuth Lajos Művelődési Ház –  várják az önkénteseket 15:00 órától 19:00 óráig. Édességet nem muszáj magaddal hozni, ugyanis köszönetképp virslivel, sörrel és csokival készülnek a szervezők.

Illetve,

a Magyar Vöröskereszt összefogott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével. Június 10 és 30 között országszerte 14 szálloda nyitja meg kapuit és lesz különleges véradóhelyszín. A jó hír, hogy Győrben is lesz egy ilyen, mégpedig az ETO Park Hotelben 2021. június 18-án 12:00 és 16:00 között.

 

Az idei év fő üzenete pedig a köszönet. Ez szól a véradóknak, akik reményt nyújtanak a rászorulóknak és önzetlen segítségükkel hozzájárulnak a világ működéséhez.

 

Ha még többet szeretnél tudni a témáról, akkor bátran keresd fel a www.ovsz.hu és a www.voroskereszt.hu oldalakat.

 

 

Az idei év központi üzenete a köszönet, köszönet a véradóknak, akik reményt nyújtanak a rászorulóknak és hozzájárulnak a világ működéséhez azáltal, hogy másokon önzetlenül segítenek.