Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Vidéken emelkednek, Budapesten csökkennek a lakásárak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ingatlan.com adatai szerint a tavaly és az idén eladásra kínált budapesti lakások 80 százalékánál csökkentették az eredeti árat az árváltozást végrehajtó tulajdonosok. Ez rekordszintet jelent, ugyanis a 2016-2019 közötti időszakban 70 százalék alatt maradt az arányuk.

Tavaly és az idén az érintett eladók átlagosan 4,3-4,5 százalékkal mérsékelték az árat egy-egy változtatás során. Egy 45 millió forintos ingatlannál ez több mint 2 millió forintot jelent, és ekkor még ott van az esetleges további alku lehetősége.

Az ingatlan.com szerint a fővároson kívüli piacon némiképp más a helyzet: a megyei jogú és a kisebb városokban a tavaly a járvány hatás miatt emelkedett az árat csökkentő eladók aránya, de az idén már visszaállt a korábbi, 70-75 százalékos szintre.

A községekben egyre nagyobb a kereslet, és a drágulásnak is van még tere, idén ugyanis az árat változtató tulajdonosok több mint 40 százaléka emelte az árat, miután meghirdette az ingatlant. Tavaly viszont csak 30 százalékuk tett így. A községek eredményében szerepet játszik a falusi csok, amelynek keretében állami támogatással lehet vásárolni vagy korszerűsíteni az ottani ingatlanokat. Emellett a nyaralótérségekben lévő községek népszerűsége jelentősen élénkítette a települések ingatlanpiacát.