Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Vidos Tibor kapta a Pro Orchestra-díjat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vidos Tibor a Győri Filharmonikus Zenekar kiemelt rendezvényeinek műszaki lebonyolításában végzett önzetlen és magas színvonalú munkájáért kapta meg az együttes Pro Orchestra-díját – írja közleményében a Zenekar.

A Győri Filharmonikus Zenekar 2018-ban ünnepelte 50. évfordulóját. A társulat a jubileumi évben megalapította a Pro Orchestra-díjat, mellyel azokat ismeri el, akik sokat tettek, illetve tesznek a zenekarért. Fűke Géza igazgató elmondta, amikor egy zenekar tündököl a színpadon az a karmester és a zenekari muzsikusok