Ismét több mint húsz kilométeres zarándoklatot tartanak gyalogosok és kerékpáros hívek számára Pécs és Máriagyűd között. A szombati rendezvényt az egyházközségek közösségeinek megújulásáért ajánlotta fel Felföldi László pécsi megyéspüspök.
A rendezvényre plébániai csoportokat és egyéni zarándokokat is várnak.
A gyalogos zarándokok már szombaton (május 10-e) reggel hét órától gyülekezhetnek Pécs határában, a II. János Pál pápa útján található parkolóban, a menet fél nyolckor indul az 58-as úton Szalánta és Túrony érintésével Máriagyűdre.
A kerékpáros zarándokok fél kilenckor találkoznak a Dóm téren, majd rövid imádság után indulnak a máriagyűdi kegyhelyre.
A zarándoklat útvonalán két helyszínen: Szalántán, a művelődési házban, majd Túronyban, a Református Gondozó Egyházközség területén lesz lehetőség pihenni és felfrissülni. A megállóhelyeken és a kegyhelyen a zarándokok friss vizet is vételezhetnek.
A zarándoklat ideje alatt a szervezők folyamatos orvosi ügyeletet biztosítanak, mentőautó és egészségügyi személyzet kíséri a menetet, a pihenőhelyeken pedig orvosi sátrakat állítanak fel.
A Pécsről Máriagyűdre induló zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve.
(Fotó: Pécsi Egyházmegye közösségi oldala)