Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Zavar, ahogy a szomszéd asztalnál valaki csámcsog? Hangosan keveri a kávét a kanállal? Összenyomja ropogtatva a műanyag palackot az maga a rémálom? Vannak hangok, amiktől annyira irtózol, hogy úgy érzed dührohamot kapsz? Nem? Nyugodj meg, nem őrültél meg, csak mizofóniás vagy!
A táblán végighúzott köröm csikorgása… áh, nem is folytatom…már most szaladgál a hideg a hátamon! Ha pedig valaki buborékfóliát durrogtat, akkor egyenesen kifutok a világból! Igen, én is mizofóniás vagyok, és épp most árultam el mi az én kriptonitom! 🙂
Bár egyes hangoktól, mint a táblán végighúzott köröm csikorgása vagy az emberi sikoly, a legtöbbünk hátán feláll a szőr. A mizofónia viszont ennél sokkal több, az ebben a neurofiziológiai rendellenességben szenvedőket a mások számára esetleg akár idegesítő, de semmiképpen se kibírhatatlan hangingerek teljesen kiakasztják.
A konkrét kiváltóhang változó, van, akit csak egy-egy, van, akit többféle is zavar. Ami közös, hogy egyszerű, hétköznapi hangoktól törhet rájuk a pánik, az undor vagy a harag, mint például a rágás, a szürcsölés, a szipogás, a torokköszörülés és hasonló, gyakran testhez kötődő, főleg repetití¬v hangok.
A szervezetünk ösztönös védekezőmechanizmusából a veszélyhelyzetek harc-vagy-menekülés reakciót váltanak ki, ilyenkor ugrásra készen állunk, kihegyezve az esetleges veszély legapróbb jeleire is. A mizofóniától szenvedők ezekre a mások számára jelentéktelen hangokra adnak ugyanilyen automatikus agyi-testi válaszreakciót, ami olyan ösztönös, hogy nagyon nehéz tudatosan kontrollálni. Éppen ezért a mizofóniásokat nagyon könnyű agresszív, könnyen felbosszantható embereknek nézni, pedig valójában jóval összetettebb jelenségről van szó az esetükben, mint egyszerű irritációról.
Valójában célszerűbb a mizofóniát is spektrumként felfogni. Ennek az egyik végén állnak azok, akiket az ég egy adta világon semmilyen hang nem zavar – már ha létezik egyáltalán ilyen ember –, a másikon az egyetlen torokköszörüléstől is a világból kiszaladók, de a kettő között a legkülönfélébb variációk képzelhetők el, az egy-egy hangtól enyhe irritációt érzőktől a minden hétköznapi neszre ugrókig. Arra pedig nincs éles határvonal, hogy mikortól beszélünk mizofóniáról.
Egyébként is egy még viszonylag frissen azonosított jelenségről van szó, így nem is sokat tudunk róla, és hatékony kezelés sincsen a problémára, egyénenként változó, hogyan és mennyire tudnak idővel megbirkózni vele az érintettek. A hasonló rendellenességek terápiás kezelése inkább arra összpontosít, hogy az automatikus reakciók kiváltóját hogyan lehet jobban tolerálni, nem magának a reakciónak a megszüntetésére – a mizofónia kezelését is elsősorban ilyen elfogadáson alapuló megközelítésektől várják a kutatók.
