A július 5-re és július 7-re meghirdetett előadásokra a jegyek 85%-a elővételben elkelt. A várható siker nagyon sokat jelent egy vidéki színház életében, Forgács Péter igazgató bízik benne, hogy a budapesti szereplés idén is felkelti a fővárosi közönség érdeklődését a győri színház iránt. Nem titkolt cél felhívni a figyelmet a következő évad országos szinten is jelentős bemutatóira, így a Sakk című musicalre, a Rigoletto opera bemutatóra, vagy a Mágnás Miska operett előadásra.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







