Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Deák iskola nyerte a fogyasztóvédelmi vetélkedőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat és az Európai Fogyasztói Központ Magyarországi Képviselete „Európai Unikumok” címmel fogyasztóvédelmi vetélkedőt szervezett középiskolás diákoknak. A vetélkedőre országos szinten 240 négy fős csapat regisztrált. A Nyugat-dunántúli Regionális Döntőt az elmúlt csütörtökön Győrött rendezték, melyen a régió kilenc csapata mérte össze tudását, Győr-Moson-Sopron megyét három győri és egy soproni csapat képviselte a megmérettetésen. A csapatok teljesítményét szakmai zsűri bírálta el.

 

A regionális döntőn első helyezést ért el, s ezzel továbbjutott az országos döntőbe a győri Deák Ferenc Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola csapata, a „Dream Team”.

 

Az országos döntőn részt vehet a regionális döntők három legjobb második helyezett csapata is. Régiónkból ily módon még a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium „C vitamin” nevű csapatnak van esélye a továbbjutásra.

 

Az országos döntőt április 16-án, Kecskeméten rendezik.