Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A diákokat is érinti a határidő

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A diákok 16 éves koruktól vállalhatnak munkát. Iskolai szünidőben, szülői engedéllyel a nappali tagozatos, 15 éves tanulók is dolgozhatnak, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. Az adó- és járuléktörvények nem tartalmaznak különleges rendelkezéseket a diákok munkavállalásával kapcsolatban, így rájuk is a többi munkavállalóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A diákokat – akárcsak a felnőtt foglalkoztatottakat – munkaviszonyban, egyéb jogviszonyban, például megbízási szerződés alapján, valamint egyszerűsített foglalkoztatás keretében lehet alkalmazni.

A diákmunkával szerzett jövedelmekről igazolással kell rendelkezni, ez alapján kell a személyijövedelemadó-bevallást elkészíteni. Ha a diák csak egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemmel rendelkezik, kizárólag akkor kell szja-bevallást készíteni és adót fizetni, ha az ebből származó bevétele a mentesített keretösszeget meghaladja. Ebben az esetben jövedelemként a mentesített keretösszeget meghaladó részt kell feltüntetni.

 

nyitóképünk illusztráció!