Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

A doni hősökre emlékeztek

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hetvenhét esztendővel ezelőtt következett be a doni katasztrófa, amely során a magyar haderő néhány nap alatt több tízezres emberveszteséget szenvedett el.

Tatabánya a bánhidai II. Világháborús emlékműnél rótta le kegyeletét.

“A doni katasztrófa történelmünk egyik legnagyobb drámája. A sebek begyógyításának egyetlen módja az emlékezés és a főhajtás. A II. magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok, akiknek évtizedekig ugyan nem járt tisztelet, tragikus küzdelmüket mégsem fogjuk soha elfelejteni.” – mondta el beszédében Lusztig Péter, Tatabánya alpolgármestere.

A Növekvő Életfa Egyesület elnöke, Makláry-Szalontai Csaba beszédében a Nausch Géza, kovács és ötvösművész munkáját, a mészkő talapzatba állított hatalmas bronzkard-párost körülölelő tér méltó elnevezését szorgalmazta.

A megemlékezés koszorúzással, mécsesek elhelyezésével fejeződött be.