A farsang farka

    Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Február 11. – farsanghétfő

    17.00-órától „Asszonybál batyus bál, kinek-kinek kedve szerint maskarás” – tánc és móka a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban minden lánynak és asszonynak, aki csak eljő!

    A talpalávalót Németh Zsigmond szolgáltatja.

     Február 12. – húshagyó kedd

    16.30 órától Maskarás télűzés, KISZEBÁB égetés a Szent Borbála téren

    Közreműködik a Ko.SZ.T.Ü.M. – (Kortárs Színház- Tánc- és összmŰvészeti Műhely)

     Ma már vidéken is csak elvétve tartják meg ezt a hagyományos, régi ünnepet

    Készítünk egy óriás bábot, az úgynevezett kiszebábot, melyet különféle zajkeltők kíséretében, élükön egy dobossal és egy kikiáltóval, kiviszünk a térre, miközben télűző rigmusokat kiabálunk. A kerengőzés a téren felállított máglyánál ér majd véget. Amíg a tüzet meggyújtják, a gyerekek és felnőttek gondűző cédulákat erősíthetnek a kiszebábra. A papírdarabokra ráírhatják, ki mitől szeretne megszabadulni, rossz álmoktól, betegségtől, félelmektől, majd a bábot bedobják a tűzbe. A máglya elhamvadásáig a felnőttek és a gyerekek tavaszköszöntő versikéket mondhatnak és énekelhetnek. A babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bútól és bajtól.

    A rendezvény fő támogatója: Oroszlány Város Önkormányzata