Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Fidesz-KDNP szerint „lehullott az álarc”

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MSZP valójában nem léptette vissza a jelöltjét: az MSZP jelöltje Bárány István lett az április 17-i, győri időközi választáson. Lehullott az álarc: a kampány során a választókörzet korábbi képviselőjének, dr. Ottófi Rudolfnak az eredményeivel visszaélő Bárány Istvánról mostanra mindenki számára egyértelműen kiderülhetett, semmi köze a Fidesz-KDNP egykori politikusának sikereihez, ahogy a jobboldali-konzervatív szellemiséghez sem.

 

Kijelenthető tehát, hogy akik április 17-én, vasárnap a Révfalu keleti részét, Bácsát, Kisbácsát, és Sárást érintő időközi önkormányzati képviselő-választáson Bárány Istvánt támogatják szavazataikkal, az MSZP által támogatott jelöltre voksolnak.

 

Akiknek fontos, hogy az érintett településrészek a jövőben is fejlődjenek, dr. Pergel Elzára, az önkormányzati többséget adó Fidesz-KDNP jelöltjére adják szavazatukat!