A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara délelőtt a központi tanévnyitón, délután – hagyományosan – egy külön ünnepség keretében avatja egyetemi polgárrá az elsőéves jogász, európai és nemzetközi igazgatás (MA), nemzetközi igazgatás (BA) és a jogi asszisztens szakos hallgatókat. A kar tanévnyitó ünnepsége délután két órától lesz az Egyetem hangversenytermében.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tízszer százezer forint 50 hallgatónak
A Széchenyi István Egyetem 50 nappali képzésen tanuló elsőévese nyerte el az intézmény Gólya ösztöndíját, amely tíz hónapon át százezer, vagyis összesen egymillió forintos...






