Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A határnyitásra emlékeztek Kismartonban

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az est az osztrák illetve a magyar himnusz hangjaival kezdődött, majd a köszöntő után arhív felvételekről mutatták be az azóta már történelmivé vált pillanatokat. Az esemény két fővédnöke, Barbara Prammer, az osztrák nemzetgyűlés elnöke és Szili Katalin, az Országyűlés elnöke volt. Mindketten az 1989-ben történt események fontosságát hangsúlyozták. Barbara Prammer kiemelte: Magyarország bátor történelmi tettet hajtott végre, így járulva hozzá Európa újraegyesítéséhez. Szili Katalin német nyelven köszönte meg az osztrákok s ezen belül a burgenlandiak segítségét, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar fél közreműködésével megnyíljanak a határok, s ma már egy közös Európában gondolkodhassunk.
Szili Katalin nemrég érkezett haza Brüsszelből illetve Párizsból, ahol a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban tárgyalt az Európa Tanács Parlamenti Kögyűlésének elnökével. Ausztriában pedig Barbara Prammer-rel folytatott megbeszéléseket.