Az ország hatodik legbiztonságosabb megyéje Győr-Moson-Sopron, derült ki a rendőr-főkapitányság évértékelőjéből. 2013-ban csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozás eredményessége viszont emelkedett, emberölések tekintetében 100 százalékos a mutató. A kábítószer kereskedők elfogásában a harmadik helyen áll a megye, míg a személyi sérüléssel járó balesetek csökkenésében a negyedik Győr-Moson-Sopron.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hagyományőrzők lepik el Miskolc főutcáját
Emlékmenetet szervez a Magyar Tartalékosok Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete szombaton Miskolcon I. Nagy Lajos király születésének 700. évfordulójára. A hagyományőrző meneten mintegy 700 felvonuló...







