A rendhagyó énekóra kalotaszegi tánczenével kezdődött. Hasonlót már több mint 250 iskolában tartottak: a MOL támogatásának köszönhetően ingyen. Ebben a közel egy órában hangszeres és énekes hagyományaink keresztmetszetével találkozhattak a gyerekek. A nebulók azt is megtudthatták, hogy egy idős muzsikus szerint két fajta zene létezik: a jó az igazat mondja, a rossz hazudik. A népzene mindenképpen jó, ennek ellenére ma már sajnos nagyon kevés népdalt tudnak a fiatalok. Az együttes abban kíván segíteni, hogy ez ne így legyen. A Muzsikás ezért az összevont énekórán bemutatta különleges hangszereit, így a hosszúfurulyát is. Ezt somogyi pásztorok készítették megszólaltatójának. A közös éneklés pedig azt bizonyította, hogy azért a XXI. század fiataljai is fogékonyak népzenei kincsünk iránt.
A kezdeményezésről Sipos Mihály, a Muzsikás prímása nyilatkozott nekünk.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
A baleset során a mentőautó egy személyautóval ütközött össze a 16. kerületében, a Csömöri úton. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, hogy a...