Jogállami átmenet és rendszerváltás-értelmezések, Közbiztonság és jogállam ? két fontos téma azok közül, amelyekrõl szó volt a szakemberek és egyetemi hallgatók számára megrendezett konferencián. Nagy érdeklõdés kísérte a békés, jogállami és a közigazgatási rendszerváltozásról szóló elõadásokat. Itt elhangzott, hogy ha új alkotmány nem is jött létre, új alkotmányjog már van Magyarországon, és ennek morális olvasata is van. Az elõdók egyetértettek abban, hogy 20 évvel ezelõtt egyszerre volt jogállami rendszerváltás és típusváltás. A korábbi tanácsi rendszerbõl például önkormányzati lett, ebbõl pedig nagyrészt sikerült az addig jól mûködõ intézkedéseket átmenteni. Elhangzott az is: a közvélemény-kutatások szerint az önkormányzatoknak továbbra is kiemelt szerepe van, sokkal jobb értékelést kapnak, mint az úgynevezett ?nagy politika?.
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Gálán adták át a Kisalföldi Presztízs Díjakat
Átadták a Kisalföldi Presztízs Díjakat Győrben. Odaítélésükkel a gazdasági teljesítmény mellett a gazdasági és emberi példamutatást ismerik el évről évre több kategóriában. A szervezők...






