Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A legtöbb autó megfelel környezetvédelmi előírásoknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vizsgált járművek körülbelül 90 százaléka megfelelt a környezetvédelmi előírásoknak – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en.

Az államtitkár elmondta, hogy négy városban – Budapesten, Győrben, Szegeden és Debrecenben – vizsgálták a járművek károsanyag-kibocsátását.

A tavalyi méréshez képest 7 százalékkal javult a helyzet, de ez még mindig elmarad az eddigi legjobb, 2011-es állapottól – tette hozzá.

Az államtitkár szerint tovább kell dolgozni a szabályrendszer szigorításán, folytatni kell az ellenőrzéseket és a szemléletformáló akciókat.

Szólt arról is, a hazai járműállomány átlagéletkora még mindig magasabb, mint Nyugat-Európában, de egy idős autót is karban lehet tartani úgy, hogy megfeleljen a szabályoknak.