Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A magyar kultúra napja

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

 

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. A nap megrendezésének ötlete Fasang Árpád zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel.

Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot és azóta rendre évente ünneplik meg ezt a napot. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.