Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Megyeházán járt az angol nagykövet is

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a diplomatát az önkormányzatok helyzetéről, az elmúlt éveket meghatározó, jelentős mértékű pénzügyi megszorításokról. Elmondása szerint 2011 a túlélés éve lesz a megyei önkormányzatok számára, s remélhetőleg a támogató kormányzati hozzáállás eredményeképpen néhány éven belül sikerül konszolidálni az önkormányzatok helyzetét. A nagykövet kérésére dr. Szakács Imre, mint az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának tagja tájékoztatást nyújtott a parlament előtt lévő kiemelt jelentőségű törvénytervezetekről, így a készülő új alkotmányról is.

 

Az angol nagykövet kifejezte jókívánságait, s egyben örömét, hogy ismét hazánkban szolgál, s ellátogathatott megyénkbe is.

 

Greg Dorey 1989 és 1992. között, a modern kori magyar történelem egyik legérdekesebb időszakában már szolgált Magyarországon. 2007 decemberétől Nagy-Britannia és Észak-Írország magyarországi nagykövete. A diplomata 2008 novemberében már járt Győrött és találkozott megyei önkormányzati vezetőkkel.