Hubei Tartomány és Győr-Moson-Sopron megye közötti együttműködés a kínai fél kezdeményezésére indult el, hivatalos formában a tavalyi év őszén. Akkor 40 fős kínai delegáció látogatott megyénkbe és a két fél együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírt. A Győr-Moson-Sopron megyei delegáció mostani viszontlátogatását a kínai fél kezdeményezte, a megkezdett együttműködés elmélyítésére, kiemelten Hubei Tartománybeli és Győr-Moson-Sopron megyei városok közötti lehetséges partnerkapcsolatok előkészítésére. Hubei és Győr-Moson-Sopron között ugyan jelentős eltérés mutatkozik – a lakosságszám, területnagyság, gazdasági mutatók – tekintetében, ennek ellenére a távol-keleti partner szorgalmazza az együttműködés kibővítését, különösen gazdasági, tudományos, oktatási-képzési, egészségügyi, kulturális téren, illetve az idegenforgalom területén. Dr. Szakács Imre a látogatással kapcsolatban elmondta: a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés szorosabbra fűzésén dolgozunk, ezzel is kapcsolódva a magyar kormány által meghirdetett „keleti nyitás” politikájához, a kínai partnerség kiépítéséhez.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Új epizódokkal folytatódik a Magyar népmesék sorozat
A Kecskemétfilm által készített, 50 éve töretlen népszerűségnek örvendő rajzfilmszéria új, 13 epizódos évadot kap a Nemzeti Filmintézet támogatásának köszönhetően. A zárórészeket Csákovics Lajos...