Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A megyei közgyűlés elfogadta az önkormányzati intézmények állami kézbe adásáról szóló szándéknyilatkozatot

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Képviselőtársa, Kovács Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy az unióban az alsó és középszintnek súlya van a közigazgatásban, a tervezett intézkedéssel viszont a magyar városok, megyék elveszítik a súlyukat, jelentőségüket.

 

„De átveszi a hiteleket is, és konszolidálja az önkormányzatokat” – tette hozzá. Végül megnyugtatta a közgyűlésen megjelent intézményvezetőket, mondván, nincs félnivalójuk, nyugodtan, higgadtan végezzék továbbra is a dolgukat.

 

 

A rendkívüli közgyűlésen egy jobbikos képviselő jelent meg, ő a név szerinti szavazáson nemmel voksolt a szándéknyilatkozatra.

 

 

(MTI)