A szurkolói toborzó keretébenma a csapat négy tagja ellátogatott a Móra Ferenc általános iskolába. Az intézményben jelentős szerepet játszik a kosárlabda oktatás. Több tanuló a SEAT utánpótlás csapatában is játszik, és az iskola tornaterme ad helyet az edzéseknek. A játékosokat kitörő örömmel fogadták az iskola diákjai. A lányok rengeteg autogramot osztottak ki a helyszínen. Az iskola diákjai szurkolásukkal hozzá szeretnének járulni a kosaras lányok sikeres nemzetközi szerepléséhez. A csapat pedig minél több buzdító torokra számít.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Hajóbaleset Verőcénél – megtalálták az egyik áldozat holttestét
Megtalálták a Verőcénél szombaton történt hajóbaleset egy további áldozatának holttestét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán. Azt írták, Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8-as...