Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Nyugat-magyarországi Egyetemre háromezer hallgatót vettek fel

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az erdőmérnöki karon 129 és 29, a faiparin 229 és 33, a geoinformatikain 106 és 40, a közgazdaság-tudományin 103 és 164 volt – jelezte. Az utóbbi adat kapcsán kiemelte, hogy ott csaknem kétszer annyian kezdhetik meg költségtérítéses képzésben a tanulmányaikat, mint tavaly szeptemberben.

Az 1181 jelentkező közül 918 hallgatót vettek fel a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karaira; 653-an állami ösztöndíjjal, 265 hallgató pedig önköltséges képzés keretében kezdheti meg ősztől a tanulmányait – közölte a NYME Savaria Egyetemi Központjának (SEK) képviselője szerdán sajtótájékoztatón, Szombathelyen. Németh Péter, a tanulmányi hivatal vezetője ugyanakkor elmondta; az elmúlt évhez képest – a 35-40 százalékos az országos átlaghoz hasonlóan – 37 százakkal csökkent a szombathelyi karokra felvett hallgatók létszáma.

A Nyugat-magyarországi Egyetemre jelentkezők 32 százalékát a szombathelyi karokra vették fel. A bölcsészettudományi karra 313, a művészeti, nevelés- és sporttudományi karra 233, míg a természettudományi karra összesen 372 hallgató nyert felvételt. A nappali tagozatos képzésen a „favorit” szakok az elmúlt évhez hasonlóan a sporttudományi képzések, a földrajz, az anglisztika és a történelem alapszak.

(MTI)