Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A pannonhalmi bencés apátság szőlő,- és borkultúrájáról tartanak előadást holnap (febr.21.) délután 17 órától a győr-ménfőcsanaki Bezerédj-kastély nagypincéjében. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet a 2003-as évjárattól ismét készít bort. A bencés apátok már a középkortól kezdve művelték ezt a mesterséget, a pannonhalmi borról azonban az utóbbi ötven évben keveset hallottunk. A pincészet 2001-ben nagyszabású telepítésekbe kezdett, olyan szőlőfajták kerültek a „három dombra”, melyek kitűnően érzik magukat a kissé hűvös klímán. Dénesi Tamás levéltáros és Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borászának előadásai után borbemutató és borkóstoló is lesz, a programban közreműködik a Nyúli Borbarát Dalkör.
NEKED AJÁNLJUK
Erős a forgalom az M7-es autópályán a Balaton felé
Budapesttől, az M1–M7-es csomóponttól egészen Székesfehérvárig telítettek a sávok – közölte az Útinform. Tájékoztatásuk szerint a Velence és Pákozd közötti terelésnél lassabb haladásra kell számítani....






