A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 200 méter háton a riói játékok pénteki versenynapján. A néhány magyar szurkolótól is hangos Olimpiai Uszodában a rajtot követően a Vasas szupersztárja – aki az elő és a középfutamban egyedüliként úszott 2:07 perc alatti időt, ezzel több mint egy másodperccel volt jobb a másodiknál – szinte azonnal az élre állt, az első forduló után világcsúcsrészidőn belül volt és magabiztosan vezetett, féltávnál már közel egy testhosszal ellépett. Az utolsó 50-re fordulva sokkal jobban jött ki a delfinezésből, és ekkor úgy tűnt, nem vehetik el tőle a győzelmet, az amerikai azonban óriási hajrával feljött, s végül jobb benyúlásával hat századdal győzött.
Hosszú mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve 50 és 25 méteres medencében.
Hosszú ezzel a második helyével 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert.
Cseh László – hármas holtversenyben – ezüstérmet nyert a 100 méteres pillangóúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. Cseh 200 méter pillangón a szám világbajnokaként és idei ranglistavezetőjeként csak hetedik lett, így – ahogyan saját maga fogalmazott – rendkívül mélyről kellett visszajönnie és 100 méteren a negyedik idővel verekedte be magát a döntőbe.
A rajtot viszonylag jól kapta el, negyediknek fordult, majd hatalmas hajrába kezdett, s ugyan látszódott, hogy a győzelemre már nem lehet esélye, de az éremszerzésre igen, végül elképesztő izgalmak közepette második lett. A 30 éves magyar klasszis 51.14 másodperces idővel csapott célba, csakúgy mint a szám háromszoros címvédője, az amerikai Michael Phelps, illetve a világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos. A számot a szingapúri Joseph Schooling fölényesen nyerte 50.39 másodperces olimpiai csúccsal.
Kapás Boglárka bronzérmet nyert a 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. A számot világcsúccsal az amerikai Katie Ledecky nyerte, aki negyedik diadalát aratta ezen a játékokon. A szám 23 éves magyar Európa-bajnoka az egy nappal korábban úszott országos csúcsából (8:19.43) több mint három másodpercet faragva 8:16.37 perces idővel csapott célba. Kapás – aki hatalmas országos csúcsot úszott már az elődöntőben is – a harmadik helyen fordult rá az utolsó száz méterre és már biztos volt, hogy közte és a brit Jazz Carlin között dől el a második hely sora. Az utolsó 50-re is a brit fordult rá előbb, s végül elképesztően szoros csatában picivel hamarabb csapott célba.
Márton Anita országos csúcsot dobva bronzérmet nyert súlylökésben a riói olimpia pénteki versenynapján. A 27 éves dobóatléta az utolsó sorozatban elért, 19,87 méteres, hatalmas magyar rekorddal végzett a harmadik helyen az amerikai Michelle Carter és az új-zélandi Valerie Adams mögött. Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét szerezte.
A magyar versenyzők pénteki eredményei a riói olimpián:
ATLÉTIKA
női súlylökés: Márton Anita bronzérmes
hétpróba: 4 szám után Zsivoczky-Farkas Györgyi 13., Krizsán Xénia 23.
férfi diszkoszvetés: Kővágó Zoltán döntőbe jutott
férfi 20 km-es gyaloglás: Helebrandt Máté 28.
CSELGÁNCS
+100 kg: Bor Barna helyezetlen
EVEZÉS
férfi egypár, középfutam: Pétervári-Molnár Bendegúz futamában 1., C döntőbe (13-21. hely) jutott
ÖKÖLVÍVÁS
férfi 75 kg, nyolcaddöntő: Arlen Lopez (kubai)-Harcsa Zoltán KO-vereség az 1. menetben
SPORTLÖVÉSZET
férfi kisöbű szabadpuska fekvő: Sidi Péter 10., Szabián Norbert 42.
ÚSZÁS
női 200 m hát: Hosszú Katinka ezüstérmes
női 800 m gyors: Kapás Boglárka bronzérmes
férfi 100 m pillangó: Cseh László ezüstérmes
férfi 1500 m gyors: Gyurta Gergely 19., Rasovszky Kristóf 35.
férfi 4×100 m vegyesváltó: Magyarország (Balog Gábor, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Bohus Richárd) 9.
női 50 m gyors: Molnár Flóra 25.
VITORLÁZÁS
férfi szörf: Gádorfalvi Áron 25.
női szörf: Cholnoky Sára 23.
férfi Laser: Vadnai Benjamin 8 futam után 32.
női Laser Radial: Érdi Mária 8 futam után 16.
VÍZILABDA
férfi csoportmérkőzés, 4. forduló, A csoport: Magyarország-Japán 17-7
(Forrás: MTI)






