Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A régió legnagyobb cégei között a Matusz-Vad Zrt.

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának hivatalos tájékoztatása szerint a győri székhelyű, fagyasztott élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó Matusz-Vad Zrt. bekerült a nyugat-dunántúli régió legnagyobb cégei közé. A hivatal nyilvántartása szerint a tavalyi évben 6,4 milliárd forintos árbevételt elkönyvelhető vállalat szerepel a Nyugat-dunántúli Régió TOP 100 legnagyobb, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei TOP 50 legnagyobb adózója között a 2010. évi társasági adóbevallás adatainak rangsorolása alapján.