Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Áremelés jöhet a sertéshúsoknál

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sertéspestis miatt  emelkedhet a sertéshús ára Magyarországon.

Eddig csak a vaddisznók körében mutatták ki a sertéspestist, főképpen az északi megyékben. Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád megyékben találtak olyan vaddisznókat, amelyek fertőzöttek voltak a vírussal – ezt Bognár Lajos országos tisztifőorvos beszélt az ATV Start című műsorában kedd reggel. A tisztifőorvos elmondta, hogy vészhelyzet ugyan még nincs, de nem árt az óvatosság. Eddig közel ötezer állatot vágtak le, olyanokat, melyeknél felmerült a vírus meglétének gyanúja.

Emelkedhet a húsok ára

A kényszervágások miatt emelkedik majd a húskészítmények ára Magyarországon is. Európa több országában már megtörtént a drágulás, az országban még majd csak most jön el ez a felfelé ívelő tendencia.

Ázsiában sokkal durvább a járvány

Ázsiában is felütötte a fejét a kór, de ott sokkal több állatot kellett levágni, nagyságrendileg eléri  a százmilliót is. Ez persze kihatott az élősertés árakra is, emiatt Magyarországon is emelkedett az élősertés ára.

Figyelni kell a Gazdáknak

Fontos, hogy a gazdák figyeljenek, hogy nem jelentkeznek- e az állatoknál a sertéspestisre jellemző tünetek. Ezek leginkább a hasmenés, étvágytalanság vagy bőrvérzés. A tünetek külön-külön is jelentkezhetnek és akkor is érdemes rá odafigyelni, de ha együtt tapasztaljuk ezeket akkor azonnal az állatorvos kell hívni.

Két úton terjedhet a vírus

A sertéspestis kórokozó vírusa két úton terjedhet, természetes úton valamint az élelmiszer-hulladékokkal. Az utóbbi jelenti a nagyobb problémát, hiszen a NÉBIH azt nem tudja szabályozni, hogy a turisták ne dobáljanak el semmiféle élelmiszer-hulladékot, valamint ne is etessék vele a sertéseket.