Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mint ismeretes, a női kézisek és a kosarasok is megnyerték a bajnokságot, a futsalosok bajnoki döntőt játszanak, míg a focisták a véghajrában a tabella harmadik helyén állnak.
Mindezek tükrében az alpolgármester azt kívánta a csapatnak, hogy jövőre mindössze egy hellyel tudjanak előbbre lépni, ami persze a másodosztályú bajnoki címet, és az élvonalban való indulási jogot jelentené.
Simon Róbert Balázs a délelőtt folyamán megismertette az együttest a Városházával és annak működésével, a program pedig toronylátogatással zárult.
NEKED AJÁNLJUK
Léket kapott egy ezer tonna búzát szállító teherszállító uszály Vámosszabadinál
Az uszályon tartózkodó három ember közül senki sem sérült meg, a hajó üzemanyagtartálya sem rongálódott meg. Ezer tonna búzát szállító uszály futott zátonyra és kapott...






