Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A temetőkben ilyenkor sok a lopás

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közeleg a Mindenszentek ünnepe és Halottak napja, ilyenkor sokan emlékezünk azon szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk. Sajnos azonban vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy temetők környékén bűncselekményeket kövessenek el.

A megyei Rendőr-főkapitányság a megelőzésre ezeket ajánlja:

– A temetők látogatása idején lehetőség szerint ne maradjanak sötétedés után. Különösen az időskorú emberek veszélyeztetettek.

– Nagyobb értéket, ékszert, nagyobb összegű készpénzt, bankkártyát lehetőség szerint ne tartsanak maguknál.

– A táskájukat rövid időre se hagyják őrizetlenül a sírnál! Sajnos gyakran fordul elő, hogy amíg a hozzátartozók elmennek vízért, vagy elviszik az elszáradt virágokat a gyűjtőkonténerbe, addig a sírnál hagyott táskájukat eltulajdonítják (ellopják).

– A mécseseket, virágokat, koszorúkat ne rakják ki napokkal korábban, mivel vannak olyan elkövetők, akik azok eltulajdonítására „szakosodtak”.

– A kerékpárjukat soha ne hagyják lezáratlanul a temetők előtt!

– A temetők környékén illetve a temető parkolójában leparkolt gépjárműben soha ne hagyjanak értéket látható helyen, és törekedni kell arra, hogy az autóban – könnyen mozdítható – értékek ne maradjanak.

– A maguknál hordott táskában csak a legszükségesebb irataikat, dolgaikat legyenek és a bankkártya PIN-kódját NE TARTSÁK A BANKKÁRTYA MELLETT!

– A gépjárműveikkel lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak.

– Autóbuszon közlekedőknek számítani lehet arra, hogy zsebtolvajok vegyülnek az utazó emberek közé, ezért ilyenkor különösen figyeljenek az értékeikre és csak a legfontosabb irataik legyenek Önöknél.