Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában – közölte az illetékes bizottság keddi döntését a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

 

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt, akik mintegy 20 hazai alkotásból választották ki a Testről és lélekről című alkotást.
A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó filmje a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő torontói filmfesztiválon lesz.
A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. A jelöltek listáját 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 4-én 90. alkalommal adják át Los Angelesben.