Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Tojásszövetség továbbra is biztonságosnak tartja a magyar tojást

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Továbbra is biztonságosnak tartja a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) a magyarországi étkezési tojás-termelést, és a szövetség pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy tagjai maradéktalanul betartják az előírásokat, amelyet önként kezdeményezett vizsgálattal is bizonyítanának.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közelmúltbéli vizsgálataira – amely során egyes tojástételeknél nem engedélyezett rovarirtó szer hatóanyagát (fipronilt) mutatták ki – reagálva a Tojásszövetség hangsúlyozta, hogy a magyarországi tojástermelők döntő többsége csak olyan szereket használ, amelyek engedélyezettek és biztonságosak. A Nébih-listáján ma több mint 950 tojástermelő vállalkozás szerepel, amelyek közül 120 tagja a Baromfi Termék Tanácsnak és a Tojásszövetségnek is. A tojástermelők az étkezési tojásokat továbbra is úgy állítják elő, hogy maradéktalanul betartják az élelmiszerbiztonsági követelményeket, így a fogyasztók szempontjából is teljesen biztonságos módon működnek – emelték ki a közleményben.
A Tojásszövetség intéző bizottságának tagjai ennek igazolására önként kezdeményezik, hogy a Nébih ellenőrzést folytasson le a saját gazdaságaiknál, és ennek vállalására biztatják a szövetség többi tagját is – olvasható a szervezet közleményében.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, azonban élelmiszer célú állatok esetében nem használható. Az elmúlt hetekben több európai uniós tagállamba is került fipronillal szennyezett tojás, tojástermék. A Hollandiából kiindult tojásszennyezési-ügyben eddig legalább 17 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak. A Nébih folyamatosan vizsgálja a tojástételeket, legutóbb éppen csütörtökön jelezte, hogy újabb fipronillal szennyezett magyar tojástételeket találtak, és rendelték el a tételek kivonását a forgalomból.