Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

De mi is ez tulajdonképpen?

Sokszor és sokféleképpen hódított már a divat különböző területein az úgynevezett Barbie-rózsaszín. Nem lesz ez másképp 2023-ban sem, hiszen ebben az évben megérkezik a mozikba a Barbie című film, Margot Robbie-val és Ryan Goslinggal a főszerepben.

A Barbiecore-trend azonban nem csak a csak a ruhák, hanem a bútorok, és a tapéták színvilágában is visszaköszön majd, ráadásul eléggé szabadon értelmezhető. Hogy ez mit jelent? Csupán annyit, hogy nem kell leragadnunk a klasszikus pink színnél, hanem kísérletezhetünk annak számtalan árnyalatával.

Az egyetlen szabály tehát az, – ha a Barbiecore szellemében szeretnéd dekorálni a lakásod –hogy nincsenek szabályok.

A Barbiecore magába foglalja mindazt, ami szórakoztató és szeszélyes, a divattól egészen a lakberendezésig.

A Barbiecore szórakoztató és természetes folyamata annak, amit az elmúlt néhány évben az otthoni trendekben tapasztaltunk. A pink népszerűsége ugyanis nem új keletű, de folyamatosan fejlődik. Néhány évvel ezelőtt bemutatták a milennáris rózsaszínt, ami a klasszikus rózsaszín tompább változata. Ez a tendencia egyértelműen abból a gondolatból fakadt, hogy elkezdtünk vágyni a színek után, hiszen meguntuk a semleges, valamint a szürke és fehér színeket.

Míg a Barbie által népszerűsített rózsaszín specifikus, addig a Barbiecore olyan rózsaszín árnyalatokkal játszik, amelyek meglepően sokoldalúak. A rózsaszín színnek sokféle tónusa és árnyalata van, a vidámtól egészen a semlegesig, ami bárki számára vonzó lehet.