Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Napra pontosan 40 évvel ezelőtt, 1983. november 10-én jelent meg Billy Idol nagy sikerű második albuma, a Rebel Yell, az énekes pedig a jubileum kapcsán Yahoo Music-nak adott interjút, amelyben azt is felidézte, hogyan gyakorolt nyomást a kiadójára a drogdílere segítségével.
 
"A Chrysalis előállt egy borítótervvel, amit én nem tartottam elég jónak és szerettem volna lecserélni, ők azonban erősködtek, hogy akkor is kiadják így, nem várnak tovább a megjelenéssel. Ezt nem hagyhattam annyiban. Fél évig keményen dolgoztunk azon, hogy a lemez igazán ütős legyen, nem engedhettem, hogy elbaszott borítóval jöjjön ki! Úgyhogy bementem az Electric Lady stúdióba, elloptam a mesterszalagokat és odaadtam őket a heroindíleremnek, James-nek. Ezután közöltem a Chrysalis fejeseivel, hogy egy durva utcai arccal állnak szemben, akinek pénzre van szüksége, és elkezdi illegálisan terjeszteni az albumot, ha nem hallgatnak rám. Persze kétlem, hogy James tényleg megtette volna, ráadásul kiderült, hogy nem is az én felvételeimet hoztam el, hanem valaki másét, de a célnak megfelelt, mert teljesen beszartak. Mondhatjuk, hogy egy kicsit kínoztuk őket, de előtte meg ők kínoztak minket, úgyhogy megérdemelték! A lényeg, hogy engedtek nekem, lecserélték a borítót és utána már minden rendben volt. Soha többé nem mertek baszakodni velem."