Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Duna vízgyűjtőjén óriási eső várható

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatalmas esőzést jósolnak a következő napokra Ausztriában, a csapadék a Duna vízgyűjtő területeit is érinti, így a folyam magyarországi szakaszán is jelentősen megemelkedhet a vízszint. A vízügyes szakemberek készülnek, folyamatosan figyelnek. 

Az előrejelzések szerint Nagybajcsnál öt nap múlva már 600 centit várnak, és egyelőre nem látni a végét – kérdés, milyen készültségi fokot kell elrendelni. Már szeptember 15-én meghaladhatja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, majd a rá következő két napban a másodfokút is.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyugalomra int. "Érkezik az eső és vele együtt az árhullám(ok) is. Azt azonban érdemes tudni, hogy még nem esett le az a csapadék, amelyből várjuk az akár komolyabb árvizeket is az ország nyugati területein…
Azonban megnyugtatunk mindenkit: a vízügyes szakemberek készülnek, folyamatosan figyelnek! Felelőtlenül még nem szeretnénk olyan előrejelzésről beszélni, amely holnapra már egész más lehet! A ciklontevékenység előrejelezhetőségének bizonytalanságát jól szemlélteti, hogy míg minden modell igen jelentős csapadékmennyiséggel számol, addig a várható csapadék időbeli és főleg a térbeli eloszlása – az idő előrehaladtával – futtatásról futtatásra szinte óráról órára teljesen új és új mintázatot mutat az egész vízgyűjtő területén – közölték.