Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A hősökre emlékezünk ma

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar hősökre emlékeznek ma. Az ünnepet az első világháborúban tartották meg először, majd 1945 után betiltották. Az Országgyűlés 2001-ben fogadta el azt a törvényt, amely szerint május utolsó vasárnapja azoknak a névtelen hősöknek az emléknapja, akik az elmúlt ezredévben életüket adták a hazáért.

Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, az 52-es hősi parcellánál is megemlékezést tartottak. Mint elhangzott, a hősök adósai vagyunk, de ezt az adósságot nem elsősorban emlékművekkel kell megfizetnünk, hanem azzal, hogy megvalósítjuk és megvédjük mindazt, amiért az életüket adták: a szabad és a sorsáról maga döntő Magyarországot

 

Fotó: wikipedia