Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A jedlikesek brillíroztak matekból az OKTV-n

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Négy megyei iskola is szép matematikai eredménnyel büszkélkedhet az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny végén, a győri Jedlikből 6 diák is bejutott a döntőbe.

Összesen 570 hazai középiskola 19 607 tanulója versenyzett idén az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) valamilyen tantárgyból, ezen belül matematikából 3674 tanuló mérte össze tudását. Győr-Moson-Sopronból 4 iskola is képviseltetni tudta magát a döntőben – tájékoztatott az Eduline. Az I. kategóriában a szakgimnáziumok és technikumok diákjai, a II. kategóriában a nem speciális tanterv alapján tanuló gimnáziumi diákok, a harmadik csoportban pedig a speciális matematika tanterv alapján tanuló gimnazisták versengtek.

A számos feladatból álló írásbelik során legjobban teljesítők az OKTV döntőjébe jutottak a márciusi, utolsó forduló után. Az 1. kategóriában 16 magyar szakgimnázium és technikum büszkélkedhetett bejutó diákkal, a zöme 1-3 tanulóval. Ez alól két kivétel van, az egyik egy váci intézmény, a másik viszont a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, amelynek 6 diákja is döntős lett.

A 2. kategóriában jutott be a 3 másik vármegyei iskola diákja az ország 32 intézménye között. A Kazinczy Ferenc Gimnáziumnak 2 diákja, a pannonhalmi bencés gimnáziumnak, illetve a Péterfy Sándor evangélikus gimnáziumnak 1-1 versenyzője öregbítette iskolája hírnevét az OKTV-n.

A matematika egyébként a harmadik legnépszerűbb tantárgy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen az angol nyelv és a biológia után.