Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A közös akarat ereje – megemlékezés a Széchenyi István Egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem, közölte honlapján az intézmény. 

A rendezvényen doktorokat is avattak, és átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez. Az intézmény rektora az eseményen úgy fogalmazott, fontos tanulság, amit a márciusi ifjaktól tanulhatunk: a közös akarat ereje, mellyel győzelemre vitték a nemzet ügyét. Dr. Friedler Ferenc hozzátette: Széchenyi István Egyetemet is a közös akarat hozta létre: kezdetektől tartó dinamikus fejlődése is az összefogásnak, a közös cél érdekében tett együttes cselekvésnek az eredménye.

Külön megemlítette a SZEnergy hallgatói csapat nemzetközi energiahatékonysági versenyen világrekorddal elért győzelmét, amelynek kulcsa a csapattagok együttműködése volt. Dr. Friedler Ferenc szerint ez jellemzi az egyetem új működési modelljét is, amely szintén a kooperativitásra épül. A rektor hangsúlyozta: az intézmény tizenegy tudományterületet képvisel, amelyek egyre inkább egységet alkotva, egymással együttműködve szolgálják a fejlődést.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke több mérföldkövet is felsorolt, köztük a Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központ, a győri Tudományos és Innovációs Park, az Egészségtechnológiai Campus, illetve a mosonmagyaróvári Smart Farm megvalósítását. Dr. Palkovics László kiemelte, a széchenyis diploma értéke egyre nyilvánvalóbb, amit az is mutat, hogy az idén 40 százalékkal többen jelölték első helyen az egyetemet, mint egy évvel korábban.

Forrás: Széchenyi István Egyetem