Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A lámpák bírják az árvizet?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kérdés jogos, a válasz pedig igen.

Győrben – és mint kiderült, az országban is – először itt építettek ki „árvízbiztos” közvilágítást. Mindez 2011-ben történt, amikor a Dunakapu tér felújításáról döntött az akkori városvezetés. A lámpák azóta több árvizet át- és túléltek, nem lett bajuk.

Ennek oka, hogy a Vill-Korr olyan oszlopokat állított a Mosoni-Duna partján lévő sorra, amelyeknél – a szokásostól eltérően – a szerelőlap a mindenkori vízszint fölött van, gyakorlatilag a világítótestek alatt. A folyó vize így tehát nem éri.  

Ez a módszer úttörőnek számított a 2010-es évek elején, csak tíz évvel később kezdtek el mások is, máshol ezzel a megoldással próbálkozni – nyilatkozta Prédl Antal a villamosipari cég 30 évét összefoglaló, 2021-ben megjelent könyvben.