Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A drezdai születésű Tino Piontek (1980), vagy ahogy zenei körökben ismerik, Purple Disco Machine első sikerei a 2010-es évekre tehetőek. DJ-ként zenéjét a német nu-disco és house zene ötvözése jellemzi. A 70-es/80-as évek funk zenéje iránti szeretetet édesapjától örökölte, aki komoly lemezgyűjtő hírében állt. Remixeiben retró stílusban, a klasszikus disco műfaj modernizálásával szólalnak meg olyan előadók számai, mint Dua Lipa, Lizzo, Ariana Grande, Kylie Minogue, Calvin Harris, Lady Gaga vagy akár Sir Elton John. Nem véletlen, hogy a Purple Disco Machine több, mint 1 milliárd streamet ért már el. A zenei producerként is tevékenykedő férfi zenei munkásságát korábban Fonogram – Magyar Zenei Díjjal jutalmazták külföldi elektronikus zene kategóriában, 2023-ban pedig a legjobb remixlemeznek járó Grammy-díjat is megkapta. 

 

Pár hete jelent meg és rögtön hatalmas sikert aratott a Honey Boy című száma, amely vélhetően a nyár egyik nagy slágere lesz. A dal, amely olyan sztárokkal való kollaborációnak köszönhető, mint Benjamin Ingrosso (Eurovíziós Dalfesztiválon befutott svéd énekes), Nile Rodgers (Chic gitárosa) és Shenseea (jamaicai énekesnő) fülbemászó dallamával egyből felhívta magára a disco és pop rajongók figyelmét és gyorsan a zenei listák élére került. A szám ötvözi a PDM-re jellemző nu-disco és funky house elemeket.

A hazai fanok legközelebb a Balaton Sound (július 3-6.), Európa egyik legnagyobb szabadtéri elktronikus zenei fesztiváljának keretében találkozhatnak a PDM-mel.