Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A  Velencei-tónál vár mindenkit,  2023. július 12. és 16. között, az egyetemisták legnagyobb fesztiválja.

Az egyetem székhelye, Veszprém lesz jövőre Európa Kulturális Fővárosa, ezért abban biztosak lehetünk, hogy a fesztiválon is kiemelt szerepet kap majd a kultúra.

Egyébként is a pályázat központi eleme volt az egyetemes kultúra és az élmények minden szegmensének bemutatása a fesztiválozók számára, több mint száz programmal és legalább kétszáz önkéntes részvételével. Az egyetemi mindennapokat bemutató UNIverzumban olyan értékek kapnak majd főszerepet, mint a fenntarthatóság, a digitalizáció, a sport és a mentális egészség, a karrier, az egészséges életmód vagy a zene.

„Az Európa Kulturális Fővárosa cím kiemelkedő és megismételhetetlen alkalom a térség kulturális életének, turizmusának és a nemzetközi kapcsolatainak felpezsdítésére. Célunk, hogy az EFOTT 2023 házigazdájaként is bemutathassuk kultúránk sokszínűségét, értékeit.”
Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

– Amikor elhatároztuk, hogy ringbe szállunk a jövő évi EFOTT-ért az lebegett a szemünk előtt, hogy milyen „nagyot szólna”, ha ugyanabban az évben, amikor Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa, amikor a Veszprémi Egyetemi Napok harmincadik jubileumát ünnepli, amikor Magyarországon először SolarBoat világkupa futam kerül megrendezésre – a Pannon Egyetem szervezésében – Balatonalmádiban, akkor mi lehetnénk a házigazdái Magyarország legmenőbb és legnagyobb hallgatói rendezvényének – sorolta Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja.

/Nyitókép forrása:eduline.hu/