Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Április 21-et jegyzik hivatalosan Róma születésnapjaként, ma 2776 éves az örök város. Az év ezen napján maga a természet is fantasztikus ünnepléssel készül: csak ma világítja meg ebben a szögben a Pantheont az oculus fénysugara.

Dies Natalis —vagyis a születés napja. De így hívják azt a fényhatást is, ami minden év április 21-én történik Róma egyik leglátogatottabb épületében, a Pantheonban. Több mint 1900 éve Hadrianus császár felelt az építtetésért, és természetesen fantasztikus mérnöki (és mint kiderül, csillagászati) precizitással született meg Róma egyik szimbóluma, minden istenek háza.

43,3 méter magasan található az oculus, ami egy több mint 8 méter átmérőjű köralakú nyílás a templom tetején: itt érkezik a fény az épületbe és itt is esik be a csapadék. A kiváló vízelvezető rendszer jóvoltából sosem áll meg a csapadék a Pantheon közepén, mai napig kifogástalanul ellátja a feladatát.

Április 21 fontos dátum Róma életében: a születésnapját ünnepli, és nem véletlenül mondtuk, hogy a precíz mérnöki és csillagászati munka meghozta gyümölcsét, ugyanis a Dies Natalis ezen a napon következik be. Úgy tervezték a roppant templomot, hogy az oculusból érkező fénycsóva ezen a napon éppen a bejáratra koncentrálódjon, itt jelenjen meg a ragyogó fénykorong.

Olyan, mint egy csodálatos látomás, egy természetfölötti tünemény. Két évvel ezelőtt az olasz kulturáért felelős minisztérium posztolt egy videót a jelenségről, ezt most mi is megmutatjuk.

Kicsit megkésve, de nem feledve, boldog születésnapot, Róma!