Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

A sztrók hosszútávú hatásait vizsgálják magyar kutatók

Az agyi érkatasztrófa évente akár 50 ezer embert érint Magyarországon, és a túlélők nagy része maradandó károsodásokkal kénytelen együtt élni. 

Bár a betegség első jeleit – például féloldali gyengeséget vagy zavart beszédet – ma már sokan felismerik, a hosszútávú következményeiről még mindig keveset tudunk. Egy magyar kutatók részvételével zajló nemzetközi projekt most éppen ezt a hiányt próbálja pótolni.  

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) közleménye szerint magyar szakemberek is részt vesznek abban az európai kutatási programban, amely a sztrók utáni maradandó károsodások gyógyításának lehetőségeit vizsgálja. A hat intézményt összefogó konzorcium célja, hogy jobban megértse a sztrók utáni úgynevezett szubakut fázist – azt az időszakot, amikor az agy még alkalmazkodik a károsodáshoz, és amikor eldőlhet, hogy a beteg mennyire épülhet fel.  

A kutatók fókuszában egy olyan fehérjecsoport áll, amely normál esetben a szövetek regenerációját segíti, sztrók után viszont épp ellenkező hatást fejthet ki: hozzájárulhat az erek gyulladásához és az idegsejteket védő vér-agy gát meggyengüléséhez. A projekt célja egy olyan új, nanotechnológián alapuló eljárás kifejlesztése, amely képes azonosítani és célzottan befolyásolni ezeket a fehérjéket. Ha sikerrel járnak, az orvosok nemcsak jobban megérthetik a sztrók utáni folyamatokat, hanem akár meg is állíthatják a további károsodásokat.  

Az agyi érkatasztrófa nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is súlyos népegészségügyi probléma: évente körülbelül 13 millió ember szenved el sztrókot globálisan, és közülük ötmillió ember veszíti életét a betegség következtében. Az Európai Unióban évente mintegy 1,1 millió új sztrókos esetet regisztrálnak, ami komoly terhet ró az egészségügyi rendszerekre is.  

A magyar kutatók részvételével zajló projekt 80 millió forintos támogatást nyert el, és hosszú távon hozzájárulhat a gyógyulási esélyek javításához. 

Forrás: MTI
Illusztráció: Pixabay