2017-ben a Nemzeti adó és Vámhivatal minden adózónak elkészítette az adóbevallását, akinek munkáltatója részéről adatok érkeztek a hivatalba. Győr-Moson-Sopron megyében 204 ezer tervezet készült. Március 16-tól pedig az ügyfélkapuval rendelkező személyek el is érhetik és ellenőrizhetik az elkészült bevallásukat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







