Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Adományokat gyűjtöttek a Színháznak

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Telt házas előadásra gyülekeznek a nézők. A Győri Nemzeti Színházban ez az este azonban nem csak a szórakozásról, hanem a jótékonykodásról is szólt. Az Alapítványnak szánt felajánlásokat külön borítékokba tehették bele a vállalkozók. Dinnyés Előd kamarai titkár köszöntőjében elmondta: az ilyen rendezvények célja az, hogy még jobban összekapcsolja a művészetet és az üzleti életet. Az adományokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara hivatalos keretek között fogja átnyújtani az alapítvány kuratóriumának.

Az érdeklődőket a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén egy kiállítás is várta, ahol Götz Béla díszlettervező és Gloria von Berg jelmeztervező munkáit tekinthették meg. A kamara vendégeit az előadás szünetében egy pohár pezsgővel köszöntötte Nagy Viktor igazgató.