Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Adományt kapott a likócsi Segítőház

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kulcsár Béla, a Kommenda parancsnoka és Wenesz László a Kommenda tagja adták át a támogatást Sütő Csabának a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezetőjének. Mint mondták, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a legrégebbi, folyamatosan működő lovagrend. Nagymestere Máltán székel, a világon 6.600, hazánkban mintegy 70 tagja van. A likócsi Segítőház igazgatási épületét is a kommenda egyik tagja, Wenesz László hozta létre egy ugyanilyen akció keretén belül.

 

A lovagrend kommendákra tagozódik, melyek egyike a Szent Imre Kommenda, 2001. óta működik Győrben, és karitatív tevékenységet végez. Tagjai jótékonysági koncerteket adnak, pénzt gyűjtenek, segítik az elesetteket.

 

Kulcsár Béla elmondta, minden év adventjén gyűjtést végeznek a Győri Püspökség templomaiban. A befolyt összeget a hajléktalanok megsegítésére fordítják. 2002. óta rendszeresen nagy összeggel támogatják a likócsi Segítőházat, valamint a Bárka Egyesületet, amely az utcán élő hajléktalanokat gondozza.

 

Az adventben összegyűjtött összegből ezúttal 400.000,-Ft-ot adtak át a Segítőház vezetőjének, Sütő Csabának azzal a céllal, hogy az Átmeneti szálláson gondozottak gyógyszerellátására és napi étkezésének biztosítására fordítsák.