A mai sajtótájékoztatón Pápai Lajos átadta a több mint 3 és fél milliós forintos adományt Böjte Csaba testvérnek. A pénzből az erdélyi árva és szegény sorsú gyermekeket segítik majd.
A megyés püspök beszélt a VIII. Nemzeti Kateketikai Kongresszusról is, amelynek idén Győr ad otthont október 28. és 30-a között.A konferencia fő témája a reménya ketkizmusban lesz. Itt lehetőseg lesz vitatkozni a hitoktatás nehézségeiről, problémáiról.
A sajtótájékoztatón jelen volt a megyei katolikus iskolák igazgatója, Dékány Ferenc is, aki elmondta: 9,7 millió forintos felajánlás gyűlt össze az oktatási intézmények felújítási munkálataira. Hozzátette: sikerült megoldani a hátrányos helyzetű gyermekek közétkeztetését is a Karitasz segítségével.
Az eseményen elhangzott: a most 100 éves Győri Papnevelő Intézet a centenárium alkalmából kiállítással, tanulmánykötettel és ünnepi szentmisével is megemlékezik majd a jeles évfordulóról.