Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
smét eltelt egy év, közelednek a karácsonyi ünnepek, egyre fontosabbá válnak az együtt töltött percek. Az adventi készülődés, a karácsonyt megelőző hetek mindenki számára a szeretetteljes, örömteli várakozás időszakát jelentik. A kisebb közösségek – legyen szó akár baráti összefogásról, a településen működő táncegyesületről, népdalkörről, szülői közösségről, iskolai csapatokról, művészeti csoportról – kreativitásukat bevetve most különleges módon emelhetik lakóhelyük ünnepi fényét.
„A helyi közösségek kiemelkedően értékes, meghatározó szereplői a településeknek. Őket szeretnénk megszólítani és aktivizálni, hogy ezúttal a legaktívabb, legkreatívabb csoportok lakóhelyük számára nyerhessenek. Szeretnénk felhívni a figyelmet az ünnep különleges jellegére, elősegítve egyúttal a különböző társaságok egymásra találását, valamint hozzájárulni a települések közös ünnepléséhez.” – mondta el a pályázattal kapcsolatban Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs vezetője.
NEKED AJÁNLJUK
Milliókat is bukhat, ha erről megfeledkezik
Több tízezer autóst és nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar számára is fontos határidő közleg. Piaci becslések szerint több mint 65 ezer autótulajdonos mondta fel az év végén...






