Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Almásfüzitőn nem épülhet erőmű a vörösiszap tározó mellett

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A környezetvédelmi hatóság határozatában rámutat, hogy a szükséges mederalakítási munkák miatt négy hektár természet közeli állapotú élőhelyet kell feltölteni és megsemmisülne egy egyhektáros puhafás ligeterdő maradvány. A felmelegedett, használt hűtővíz folyóba való visszavezetése több Natura 2000 jelölő halfaj életterét csökkentené, a honos fajok helyét az élőhelytől idegen, agresszíven terjedő gébfajok foglalnák el.
A hatóság engedélyezési eljárásába ügyfélként bekapcsolódott az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület. A szervezet szóvivője Szuhi Attila „felmérhetetlen kockázat”-nak nevezte, hogy az erőmű hűtővizét, naponta 76.000, évente kétmillió köbméter vizet az almásfüzitői vörösiszap tározók kazettáin és gátjain keresztül, három méter átmérőjű vasbetoncsövekben vezetnék a gázturbinákig és vissza a folyóba.
A szóvivő rámutatott, hogy a felügyelőség határozata szerint a vörösiszap tározó és gátjai nem vízi létesítmények, így azok megfelelőségét felszíni vizes szempontból a hatóság nem vizsgálta, valamint felügyelőség véleménye szerint „a megfelelő biztonsággal épülő csatornákból sem a víz nem juthatna a vörösiszap tározóba, sem a tározó nem érintkezhetne a szállított Duna vízzel”.
Szuhi Attila elmondta: az erőmű létesítését azért is ellenzik, mert évente 1.612 tonna nitrogén-oxidot, 65 tonna kormot és több mint 3.000 tonna szén-monoxidot juttatna a környék jelenleg is szennyezett levegőjébe. Ez a létesítmény lenne az ország ötödik legnagyobb erőműve és a harmadik legnagyobb nitrogén-dioxid kibocsátója.

(MTI)