Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Alvásra használják: a negyedik albérlő használta először a sütőt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pozsonyból beköltözők és az ország északnyugati csücskében lakók akkor boldogok, ha gyengül a forint, mivel ezrek ingáznak innen ausztriai munkahelyükre. Az itteni munkahelyekre keletről érkeznek munkavállalók, szállást, otthont keresve, az ingatlanbefektetőknek lehetőséget adva. Lampert László, a Komplex Ingatlan szakembere tapasztalataira alapozva beszélt erről az otpotthon.hu-n. 

A magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelsége kedvező gazdasági és logisztikai szempontból, közelében Bécs és Pozsony, de Győr is gyorsan elérhető. Ez vonzóvá teszi a várost a hazai és a külföldi befektetők számára, és segíti az ingatlanpiac stabil növekedését. Az ipari parkok és logisztikai központok bővülése pozitív hatással van az ingatlanpiacra is.

Az osztrák munka népszerű az itt élők körében, míg a helyi üzemekbe jellemzően az ország (vagy a határon túlról) keleti és déli részéről érkeznek dolgozók. Emiatt népszerűek a munkásszállások vagy kisebb ingatlanok, amelybe kényelmesen és igényesen helyezhetők el. Igaz ez a kis garzonlakásokra is, tökéletes választás albérletként azoknak, akik hétfőtől csütörtökig szinte csak alvásra használják az ingatlant, majd pénteken hazaindulnak a családjukhoz. Jellemző példa, hogy egy itteni, 5 éves ingatlanban a negyedik lakó használta először a sütőt…

Pozsony közelsége az ingatlanárak felhajtásában is észrevehető: északi szomszédunk fővárosában egy panellakás eladása utáni árból Mosonmagyaróváron egy új építésű családi házat és egy új, középkategóriás autót is kapnak.

Még nagyobb az érdeklődés, ha gyenge a forint. 2018 augusztusában a 240 forintos euró árfolyam 2020 februárjában 320 forintra változott: a Szlovákiából érkezők nekem ezt csak úgy kommentálták, hogy 30%-kal olcsóbb lett számukra a magyarországi ingatlan. Kevesen tudják ugyanis, hogy uniós állampolgárok is jogosultak CSOK-ra (most már CSOK Pluszra) és Falusi CSOK-ra is – ha megfelelnek minden feltételnek.

Mosonmagyaróvár ingatlanpiaca kedvező áron kínál lehetőségeket a befektetők számára, összehasonlítva Budapesttel és más nagyobb városokkal. Az ingatlanok ára növekvő tendenciát mutat, így hosszabb távon magas hozamot biztosíthatnak – olvasható a honlapon. A teljes cikk itt olvasható.